Hogyan határozható meg a gyűrűméret?

Lehet akármilyen gyönyörű és mutatós egy gyűrű, az örömöt beárnyékolhatja, ha nem megfelelő a gyűrűméret. Ha nem sikerül eltalálni a megfelelő körméretet, akkor a gyűrű kényelmetlen lesz a viselője számára, sőt ha túl nagy, még akár el is veszítheti azt. Összeállítottunk egy útmutató a megfelelő gyűrűméret meghatározásához!
A gyűrű méretének meghatározása különösen nagy figyelmet igényel. Míg egy nyakláncnál néhány milliméter tévedés belefér, addig a gyűrűnél már ez is problémát jelenthet. Ha túl szűk a gyűrű, akkor szorítani fog vagy fel sem megy az ujjra, ha pedig túl nagy, akkor elfordul majd, így romlik az esztétikai élmény, ha van benne kő, akkor az megsérülhet, de az is előfordulhat, hogy annyira nagy a gyűrű, hogy egyszerűen lecsúszik az ember ujjáról és elveszíti. A megfelelő gyűrűméret megállapításával ezeket a problémákat elkerülhetjük.
A gyűrűméret meghatározása
A legegyszerűbb helyzetben akkor vagyunk, ha van olyan meglévő gyűrűnk, amit szeretünk, hordunk, ami pont passzol. Ebben az esetben nincs más dolgunk, mint megmérni a gyűrű belső átmérőjét és már készen is vagyunk! Fontos, hogy a gyűrű, amiről levesszük a méretet ne legyen eldeformálódva, ez ugyanis torzíthatja az értékeket, illetve az is lényeges, hogy ha egy mód van rá, akkor tolómérőt használjunk a gyűrű méréséhez, mivel ez a mérési módszer sokkal pontosabb.
A belső átmérőn kívül szükség lesz arra is, hogy milyen széles a gyűrű. Ez alapvetően befolyásolhatja, hogy mennyire lesz kényelmes, vannak ugyanis olyanok, akik a szélesebb darabokat nehezen viselik meg. Alapvetően elmondható, hogy ha szélesebb a gyűrű, akkor valószínűleg egy számmal nagyobbra lesz szükség, mint a keskenyebből.
A női gyűrű méretek átlagosan 52-57 közöttiek, a férfi gyűrű méretek közül pedig a 60-as és a 63-as a leggyakoribbak.
Íme néhány tipp a választáshoz!
Nem minden fazon ugyanolyan
Nagyon fontos, hogy a gyűrű vásárlásának megadjuk az idejét és a módját. Gyűrűt nem lehet csak úgy sebtében vásárolni! Érdemes többféle fazont felpróbálni, megnézni, így ugyanis kiderül, hogy egyáltalán mi az, ami kényelmes, melyik hogy mutat a kézen.
Számoljunk a test változásaival
Jegyespárok esetén például tipikus probléma, hogy az esküvő közeledtével az illetékesek diétába, fogyókúrába kezdnek. Ennek következtében az ujjuk is vékonyabb lesz, vagyis, ha a súlyvesztés előtt sikerült megvásárolni, kiválasztani a gyűrűt, akkor jó esély van rá, hogy állítani kell majd. Két út van: célszerű akkor dönteni a gyűrűkérdésben, amikor már nem tervezünk súlyváltozást, vagy pedig az esküvő után visszaállni arra a súlyra, amikor a gyűrűt kiválasztottuk.
Fontos a hőmérséklet
Tapasztalatból mindenki tudja, hogy a nyári melegben az ujjak könnyen megdagadhatnak, ami azt eredményez, hogy túlságosan szűk lesz a gyűrű. Ha például a hideg hónapokban vásároltunk, akkor könnyen előállhat ez a helyzet. Karikagyűrű esetén éppen ezért célszerű a nagy nap előtt még egy gyűrűpróbát tartani.
Okosan válasszunk!
Amennyiben az ember a karikagyűrűjét készül kiválasztani, érdemes a szív érvei mellett az észre is hallgatni. Ha fennáll az esélye, hogy változik a méretünk, akkor ne válasszunk olyan gyűrűt, amin nehezen vagy nem lehet állítani. Tipikusan ilyen például a kövekkel körberakott gyűrű. Elveszítheti ugyanis az arányosságát, a jellegét a gyűrűméret megváltoztatásával.
A bütykök
Sok ember ujjának a legszélesebb pontja a bütyök. Akkor jó a gyűrűméret, ha lehúzáskor ezen a ponton egy kicsit megakad, aztán pedig könnyedén le lehet húzni.
Ne kísérletezzünk a házi módszerekkel!
A gyűrűméret meghatározásának megvannak a professzionális eszközei, amelyek egy ékszerboltban rendelkezésre állnak. Nem érdemes cérnával méregetni otthon vagy sablont készíteni, ezekkel a módszerekkel ugyanis akár 2-3 mérettel is elszámolhatjuk magunkat.
Ha saját részre vásárolunk, akkor egyszerűbb a dolgunk, hiszen fel tudjuk próbálni az ékszerüzletben a gyűrűket. Ha azonban ajándékba vagy esetleg eljegyzésre, akkor nehezebb dolgunk van. Ilyenkor minden kreativitásra szükség lehet, elcsenhetjük például az illető kedvenc gyűrűjét és az alapján határozhatjuk meg a megfelelő gyűrűméretet.
A Brilliante segít abban, hogy a legszebb gyűrűd legyen a legkényelmesebb is! Nézz körül a weboldalunkon az általunk kínált ékszerek között, amelyek etikus gyémánt felhasználásával készültek!