Gyémánt formák: a briliánstól a princessig
A gyémánt egy feltűnő szépség, melynek értékét a 4C határozza meg, vagyis a szín, a tisztaság, a karát és a csiszolás. Ebben a blogposztban a gyémántcsiszolás kerül a középpontba. Nézzük, melyek a legszebb gyémánt formák!
A gyémánt esetében a csiszolás minősége jelentősen meghatározza az ékkő értékét. Eredetileg a csiszolás azt a célt szolgálta, hogy a nyers gyémánt hibáit eltávolítsák. Mivel a természetes gyémánt korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, ezért külön szakma épült fel arra, hogy miként lehet a gyémántot csiszolni úgy, hogy a lehető legkisebb legyen a veszteség. A mesterséges gyémánt esetében ez nem áll fenn, nem kell annyira „spórolni” az anyaggal, ami azt is jelenti, hogy sokkal bátrabb és változatosabb gyémánt formák hozhatók létre csiszolással.
Mielőtt megismernénk a legkedveltebb gyémánt formákat, nézzük meg, hogy mit is jelent az a bizonyos 4C!
Mit is jelent a 4C?
A 4C a colour, a clarity, a carat és a cut kezdőbetűiből áll össze, ezek magyarul a szín, a tisztaság, a karát és a csiszolás. A szín tekintetében elmondható, hogy a szennyeződések következtében a gyémánt színe többféle árnyalatú is lehet, tény azonban, hogy minél színtelenebb, annál értékesebb. A gyémánt színét egy D-től Z-ig terjedő skálán helyezik el. A D a legszíntelenebb, vagyis a legértékesebb, a Z pedig a skála másik végpontját jelölni, itt az kevésbé értékes sárga színű gyémántok kapnak helyet.
A gyémánt tisztaságát a zárványok száma, sűrűsége határozz meg. Minél kevesebb a zárvány, annál tisztább a gyémánt. A tisztaságot betűkkel jelölik, az F betű azt jelzi, hogy az ékkő teljesen tökéletes, zárványmentes, az IF, hogy szinte zárványmentes, a VVS1-VVS2, VS1-VS2 és SI1-SI2 jelöléseket kapják a halvány zárványokat tartalmazó gyémántok, az I2-I3-I4 pedig azt árulja el, hogy a gyémánt nagyobb mennyiségű zárványokat tartalmaz.
A gyémánt tömegét a karát mutatja meg. 1 karát (ct) az 0,2 grammnak megfelelő súly, az ennél kisebb tömegű ékköveket „pont”-ban (pt) határozzák meg, elkerülve ezzel a túl sok tizedesjegy használatát.
A csiszolással alakítják ki a gyémánt formáját. Ez az a folyamat, amely során létrejön a gyémántra jellemző ragyogás, a fényszórás és a szikrázás, utóbbit akkor figyelhetjük meg, amikor a gyémántot mozgatjuk vagy megváltozik a fény iránya. A gyémánt csiszolása nem lehetséges akármilyen eszközzel. Lévén, hogy a legkeményebb anyagról van szó, így a csiszolás során célszerű gyémántot alkalmazni. Nézzük, melyek a legnépszerűbb gyémánt formák!
A legnépszerűbb gyémánt formák
Kerek csiszolás - Briliáns csiszolás
Ha a lehető legtöbbet szeretnénk megmutatni a gyémántból, akkor érdemes a briliáns csiszolás mellett dönteni, ami a kerek csiszolási formák közé sorolható. Az 57 fazettából álló forma tökéletes ragyogást tesz lehetővé. Időtlen, szimmetrikus és tökéletes.
Cushion csiszolás
Manapság különösen nagy népszerűségnek örvend a cushion csiszolás, ami egy négyzet vagy téglalap forma, a sarkok pedig lekerekítettek. Kiválóan mutat a modern ékszerekben, de a klasszikus, hagyományos darabokban is.
Ovális csiszolás
Az ovális forma felülkerekedik mindenféle divaton, nem is csoda, hogy előszeretettel alkalmazzák eljegyzési gyűrűk esetén. A hosszúkás kialakítás előnye, hogy sokkal nagyobb teret enged a fény játékának.
Négyzetes csiszolás - Princess csiszolás
A briliáns mellett a másik legkedveltebb gyémántforma a négyzetes csiszolás. Többféle gyűrűstílushoz is jól illeszkedik, jellemző rá a gyönyörű szikrázás, a csúcsozott, éles sarkok. Utóbbiaknak köszönhetően könnyen megsérülhetnek, a megfelelő beállítással azonban megelőzhető mindez.
Smaragd csiszolás
A smaragd csiszolást bár eredetileg a smaragdhoz fejlesztették ki, csodásan áll a gyémántnak is. Jellemzője a lépcsőzetes vágási folyamat, ami azt eredményezi, hogy a fény többféle módon is visszaverődhet a tükör felületekről. Ez a csiszolási forma a tisztább gyémántokhoz ajánlott, mivel látni engedi a zárványokat is.
Szív csiszolás
A szív a szeretet, a szerelem, a lélek szimbóluma. Nagyon szépen mutat egy szív csiszolású ékkő, ennek ellenére annyira nem gyakori, melynek oka, hogy különösen nagy karátméret esetén végezhető el, a tökéletes eredmény érdekében pedig a gyémántnak szimmetrikusnak kell lenni.
Körte csiszolás
A csepp vagy pear, körte csiszolású gyémántokat az öröm könnyeiként szokták emlegetni. A körte forma vékonyabb, hegyes vége áll az ujjak felé, ennek köszönhetően azok sokkal hosszabbnak tűnnek.
A mesterséges gyémántok etikus és környezetbarát megoldást kínálnak a gyémántok szerelmesei számára. Nézz körül weboldalunkon és hagyd, hogy magával ragadjon a gyémánt ragyogása!